25.000 Ft fölötti vásárlás felett ajándék arctörlőt rejtünk a csomagodba!

Zúzódás kezelése – hogyan kezelheted házilag?

A leggyakoribb a sérülések között előkelő helyet foglal el a zúzódás. Ezzel mindenki többször is találkozik élete során, elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, amikor valahová beütjük a kezünket, a lábunkat, vagy a testünk bármelyik részét, és máris zúzódás képződhet. A zúzódás kezelése nem túl bonyolult feladat. Itt nem feltétlenül van seb a bőrön, sőt, a bőrfelület legtöbbször sértetlen, de elszíneződés látszik.

Mi is az a zúzódás

A zúzódás során gyakorlatilag a bőr alatt alakul ki vérzés, ami a kötőszövetekbe szivárog. A bőrön keresztül ezt látjuk kéknek, feketének, majd zöldnek, lilának, sárgának, attól függően, hogy hol tart a gyógyulás, felszívódás folyamata. Ezek a sérülések általában ütközések révén alakulnak ki, előfordul, hogy nem is emlékszünk rá, mikor szereztük.

A zúzódás kezdetben általában piros színű, majd egy kis idő elteltével kezd el színesedni: kezdetben kék, lila, majd ahogy gyógyulgat, zölddé, sárgává változik. A zúzódás helye érzékeny lehet néhány napig, de ahogy helyrejön, az érzékenység is elmúlik.

Zúzódás kezelése – hogyan kezelheted házilag?

Zúzódás kezelése

Zúzódás kezelése házilag

A zúzódás általában véve nem igényel különösebb kezelést, tekintve, hogy a bőr nem sérül, így fertőzésre sincs esély. A fájdalom, valamint az enyhe duzzanat miatt hidegvizes borogatás lehet javasolt, illetve az érintett testrész kímélése, pihentetése. Célszerű valamilyen bőrnyugtató szert is alkalmazni, mint amilyen a test- és arctonik Sigfrid Wasser is.

Mikor fordulj orvoshoz

Mindennek ellenére egy zúzódás is lehet veszélyes. Ha a normálisnál nagyobb mértékű fájdalmat tapasztalunk, ha túl nagy a duzzanat, akkor érdemes lehet megmutatni orvosnak. Ez akkor is javasolt, ha véralvadásgátló gyógyszert szedünk, ilyenkor ugyanis a normálisnál nagyobb mértékű lehet a vérzés.

Szintén orvosi segítségre van szükség, ha egy két hét alatt nem látunk javulást, ahogy akkor is, ha rendszeresen keletkezik a testünkön zúzódás úgy, hogy nem emlékszünk az okára – ilyen esetben ugyanis véralvadási problémák is állhatnak a háttérben.

Külön kategóriát képez a fejet érintő zúzódás, ha a beteg rosszul érzi magát egy ilyen baleset után, fáj a feje, szédül, látászavarokat tapasztal, esetleg hányingere van, hány. Ekkor fennáll az agyrázkódás veszélye, ami orvosi megfigyelést igényel.

Zúzódás kezelése – Mit tehetsz

Ahogy már említettük, a zúzódással érintett testrészt pihentetni kell, illetve a fájdalom, valamint a duzzanat csökkentése céljából borogatás javasolt. Ennél több beavatkozásra egy hétköznapi zúzódás esetén nincs szükség, a tünetek maguktól el fognak múlni, velük együtt pedig a fájdalom is. Végtag esetén az érintett testrészt felpolcolása is segítség lehet.

Zúzódásra milyen borogatás ajánlott

Zúzódás kezelésére hideg vizes borogatást szoktak javasolni, illetve a jegelés is szóba jöhet, de a fagyási sérülések elkerülése érdekében ezt csak rövid ideig alkalmazzuk.

Zúzódás gyógyulási ideje

A zúzódások a kiterjedéstől, valamint az ütközés erejétől függően eltérő ideig gyógyulhatnak. Kisebb zúzódások akár egy hét alatt is helyre jöhetnek, de nagyobb sérüléseknél hetekig is eltarthat, mire a zúzódás jelei teljesen eltűnnek a bőrről.

 

Kapcsolódó termékek

Termékeink természetes összetevőket és aminosavakat is tartalmaznak. Hidratálják és táplálják a bőrt, erősítik a bőr természetes védőrétegét.
Minden termék raktáron Minden termékünk raktáron van
Pontos termékismeret Pontos termékismeretek
Ügyfélszolgálat Barátságos, megbízható ügyfélszolgálat
Pontos termékismeret Szakmai hitelesség a termékekről
Gyors kiszállítás Gyors kiszállítás
Hírlevél
10% kedvezmény a következő vásárlásból
Miért válassz minket?